Cuki

CUKI BEMUTATKOZIK ÉS GAZDIT KERES

Én már túléltem a legrosszabbat, megmentettek a halál torkából…. a végleges altatás elől egy gyepmesteri telepről. Pedig még csak másfél éves vagyok. És igazán jámbor kislány. Túlságosan is félénk. Rettentően izgulok, ha új emberrel találkozom és időbe telik, ameddig bízni tudok benne. Ugye megértitek? Hiszen ameddig az Angyalok nem jöttek értem, csak borzalomban volt részem ifjú korom ellenére. Miért nem születtem jókor jó helyre? Nem bántottak volna, most én is gazdis lennék, vagy az anyukám mellett lehetnék. Senkim sincs. Pedig már vágyom rá.

Azt hittem 1 éve, hogy örökre elvesztettem a hitemet, de ma már úgy gondolom, hogy egy türelmes gazdi mellett tudnék újra bízni, hinni és szeretni. Szeretnék én is tartozni valakihez.
Egyszer, képzeljétek, jött értem egy gazdijelölt, de pont azért nem vitt el, mert félénk vagyok. Ezért most ezzel kezdem a bemutatkozást, hogy ne okozzak később csalódást: nagyon félénk vagyok. De ha már megszokom az embert, odabújok, szeretek, csóválok és boldog vagyok. Egyszer sok fotó készült rólam, nézzétek, itt nem félek és nagyon bízom a jövőmben.

A bundámra és a nézésemre igen büszke vagyok, hiszen másom sincs. De a szívem gazdira vár, hogy összebarátkozhassunk egy életre… Minden nap hazavárnálak, megtanítanál játszani, többet nem kellene egyedül sétálnod, melléd ülve néznénk tv-t. Leendő gazdim, kérlek, írj vagy hívj! (kutyamentoangyalok@gmail.com)

Üdvözlettel, Cuki (a másféléves kis-közepes testű kislány)

Cuki poszt

Az örökbefogadás feltételeiről (kötelezettségek, árak) érdeklődni lehet a 06-70-524-87-27-es telefonszámon! Ha nem vesszük fel, küldj egy sms-t és visszahívunk! Vagy az e-mail címünkön is érdeklődhet.

DSC_5944DSC_5900DSC_5907

1526954_505297156252832_896033975_n

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.